Annamária túlkoros volt topmodellnek
2006.10.31. 18:36
Budapest - Fentős Annamária (24) a második kiesője a VIASAT3 Topmodell című műsorának. A göndör szépség azonban cseppet sincs elkeseredve, számos terve van a jövőjét tekintve. A versenyre csupán kíváncsiságból jelentkezett.
- Az érdekelt, hogy a profi szakemberek mit tudnak kihozni belőlem - kezdte Annamária. - Egy nőnek segít az önbizalmán és a stílusa kialakításában is. Persze tisztában voltam vele, hogy nem nyerhetek, már csak a korom miatt sem. Folyamatosan hangoztatta a sminkes, a fotós és a zsűri, hogy én már idős vagyok ehhez.
De én csak hobbi szinten szeretnék modellkedni. Most végeztem a főiskolán kommunikáció-művelődésszervező szakon, ezen a területen szeretnék elhelyezkedni, hogy folytatni tudjam a díjlovaglást is, amit tizenegy éves koromtól űzök - büszkélkedett Annamária, aki azt is elárulta, nagyon fárasztó volt a verseny, és nem minden lánnyal találta meg a hangot.
- Leginkább lelkileg fáradtam el, mert sosem tudtuk, hogy mennyi időnk van a pihenésre. Gyakorlatilag állandó készültségben voltunk. Ráadásul vadidegen lányokkal laktam együtt, és nem mindenki kedvelte a másikat.
Akarva-akaratlanul egymás gyenge pontját kerestük - mondta őszintén a lány, aki azt is elárulta: jelenleg nincs párja, még várja a nagy őt.
|